hírek - archívum
Ébresztő testvéreim!

 

2007. január 7., vasárnap
» 19:55 | fiju
 

A kormányzat háborúra készül a Nemzet ellen

   A 2006-os őszi gyalázatos események után 2007-ben újabb gyalázatra készül a politikai hazugságok következtében hatalmat szerzett Gyurcsány-kormány.

   A megszorítások jogos felháborodást váltanak ki a társadalom különböző csoportjaiból. Pártállástól függetlenül a megszorítások életbe lépése idején sokan végső elkeseredésükben újra elégedetlenségüknek fognak hangot adni. A kormányzat a Magyar Nemzet gyermekeinek jogos polgári elégedetlenségét ismételten indokolatlan rendőri brutalitással kívánja vérbe folytani.

   Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya fél az emberektől, emiatt olyan eszközöket kíván a rendőrség rendelkezésére bocsátani  közbeszerzési eljárás nélkül, amelyek brutális rendőri fellépést tehetnek lehetővé. A rendőrség akár március 15-ig megkaphatja az új tömegoszlató eszközöket, könnygázgránátokat, gránátvetőket. A kormány azért kért felmentést a közbeszerzés alól, mert fél a tavasztól és félti a hatalmát.

   Kijelenthetjük, hogy Magyarország jelenlegi antidemokratikus kormánya háborúra készül saját állampolgárai ellen. A miniszterelnök a demokrácia felszámolására és egy diktatórikus berendezkedésű rendőrállam kiépítésére törekszik.

   A demokráciát meg kell védeni egy hatalmát féltő diktátortól. Még nincsen veszve semmi.

Budapest, 2007. január 6.

 Kisgazda Polgári Kör-KPK

 Elnöksége



2006. december 23., szombat
» 19:09 | fiju
 

Karácsony

Csendes csodák./Reményik Sándor verse/ 

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát,
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
 

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog.
Az a finom kis kalapács
Nem a legcsodálatosabb dolog?
 

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat…
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, az árnyékod hogy fut előtted,
Hogy nő, hogy törpül el veled,
Nem csoda-e, hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
 

Ne várj nagy dolgot életedben,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló halk sziromcsodák,
Rajtuk át Isten szól: Jövök!



2006. december 15., péntek
» 1:07 | fiju
 

 

 



2006. december 11., hétfő
» 12:08 | fiju
 

 

Van egy álmom....
Van egy egyszerű álmom. Nézegetem az október 23-i események képeit, és tűnődöm. Tünődöm azon, hogy jövő tavasszal talán már picit szervezettebbek, és edzettebbek leszünk, mind lelkileg, úgy fizikailag. Nézem a tömeget, a magyarokat, akik folyamatosan hátráltak a rendőrök elől. 16 éve csak hátrálunk.....
 Van egy álmom, egy egyszerű álmom, mégpedig az, hogy nem hátrálunk tovább, hanem megindul a tömeg, egyszerre, a NEOÁVÓS rendőröket meg úgy elzavarjuk, hogy pajzsukat eldobva, fejvesztve menekülnek a többtízezres tömeg elől, és egy ország, egy világ tévékamerái előtt  szégyenül meg az egész magyar kormány, és annak rendőrsége....Majd kitűzzük a Magyar és az Árpád Sávos zászlót a Rendőrség épületére.
A mondás szerint úgy járja, az álmok valóra válnak.
Várom a tavaszt...

Titkolt Ellenállás : Utolsó roham
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Villámokat szül lobogó szemünk.
Oroszlán nemzet, ha ugorva száll,
Hörgésrobajban arat a halál.
A tigrisnél is vadabbak leszünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Völgybe hegyeket temet a szelünk.
Lángba borul az arcunk, a karunk,
Mi lángseregek, magyarok vagyunk.
Hetvenhét világ jöhet ellenünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Nem lehet többé játszani velünk.
Barikád hasad, hajránk ha dörög,
Tolvajok mocskos vére hömpölyög.
Hörgésekre csak tűzzel felelünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk!



2006. október 4., szerda
» 22:04 | fiju
 

Szabadság vihara

A szabadság vihara Egy megrázó erejű történelmi dokumentumfilm '56-ról. Lucy Liu, Quentin Tarantino és Andy Vajna producerek hívták életre a filmet Colin K. Gray és Megan Raney rendezésében. Jegyezzük meg jól a rendezők nevét, és mindenkiét aki hozzájárult az alkotáshoz. Ajánlom a döbbenetes és megrendítő filmet minden hazáját tisztelő és szerető embernek, valamint minden fiatalembernek, iskolásnak is, aki többet szeretne tudni az 1956-os Forradalomról, és Szabadságharcról. A Corvin moziban a hely szelleme végigkísérte a nézőt. Nincsenek szavak, egy ilyen filmről nem lehet kritikát írni, mert a vásznon maga a valóság, az élő történelem elevenedik meg előttünk. Ez több mint dokumentumfilm. Kihagyhatatlan! A vetítés végén döbbent, drámai csend, néma vigyázzban ült mindenki.....mozdulni, pisszenni sem mert senki. Ez nem csend volt. A csend volt maga a kiáltás. Felejthetetlen. http://www.szabadsagvihara.hu/


2006. szeptember 26., kedd
» 0:01 | fiju
  Ismeretlen szerző Vers Gyurcsánynak!

NEKED, NEKÜNK





Neked kurva ez az ország
Nekünk édes hazánk,
Küldenél, de nem megyünk:
Ezt hagyta ránk anyánk, apánk.

Neked társadalom-
Nekünk ember meg ember,
Isten teremtette örök titok,
Saját akarattal és saját érzelemmel.

Neked tüntető csürhe-
Nekünk szavát hallató büszke nép,
Ki, ha sokat hazudnak neki
Egyszer csak fölveti fejét.

Neked picinyke csomag
Nekünk a bőrünk bánja,
S meg vagy sértve, hogy
Nem mindenki a reformok barátja.

Neked hazátlan román
Nekünk erdélyi magyar testvér,
Kinek régi álmát kilopták;
S te ezért sokat tettél.

Neked Bratislava
Nekünk Ősi Pozsony,
S mi még szisszenünk, ha
Magyar arcon csattan pofon.

Neked arab terrorista-
Nekünk küzdő sportoló,
S csak mert Allah az istene,
Nem ellensége minden felhőkarcoló.

Neked cserélendő feleség
Nekünk holtig-sírig társ,
S legyen bár ifjú vagy öregecske,
Édes, mint a virágzó hárs.

Neked nem bűn a hazugság
Hazudsz reggel, éjjel, este,
Nekünk szívünkbe írt parancs:
"Legyél igaz s ne beste!"

Neked nem bűn a lopás,
Hanem cél, hogy kiéljed magad,
Nekünk azt tanította apánk,
A másét elvenni nem szabad!

Neked magángép száll-
Nekünk nem térkép e táj,
Ismerjük minden rejtett zugát,
S tudjuk mit alkotott Szent István király.

Neked kurva ez az ország
Nekünk édes hazánk,
Irgalom legyen neked, béke nekünk:
Ezért könyörgünk most, Mi Atyánk.


2006. szeptember 15., péntek
» 22:07 | fiju
  "A kommunisták már a kamrában vannak!" - engem ne szidjanak, én szóltam

A Mansfeld Péterről szóló film megrendítő és hiteles alkotás. A díszbemutatóra sokan gyülekeznek. Keresem a kedves arcokat. Azokat, akik az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc korszakformáló napjait tetteikben, mondataikban és lelkükben őrzik. Mellettem Mansfeld László, Wittner Mária és barátaink.
Jönnek-jönnek a nobilitások. Egy korábbi miniszterelnök formázott fehér haja mellett feltűnik egy vörös frizura. Viselője, ismert apja neve árnyékában tobzódik a parlament bal oldalán. Mellette ismert politikus a másik oldalról. Sok-sok színész, levitézlett híresség, mintha csak a "Sorstalanság" bemutatója lenne. Ni-ni egy eltévedt 56-os. Ő már dícsérte a szocialista "Vasbitó" emlékművet.
A kedves arcok csak nem érkeznek.
Kezdődik a vetítés, két teremre osztva. Az egyik zsúfolásig tele, ide osztják a "hírességeket". A másikban a "futottak még". A vetités 30 percet késik.
Elindul a film. A száj kiszárad, a torok összeszorul, a szem nedvesedik. Remény nincs, a történelem ismét beteljesedik. A hosszú-hosszú vége-stáblista alatt a közönség nem mozdul.
Felgyullad a villany, csendben keressük egymás kezét.
A vászon előtt felsorakoznak az alkotók és a szereplők. A moderátor ügyetlen mondatokkal sorra megnevezi őket.A közönség még a film hatása alatt él. Udvariasan de visszafogottan tapsol. Nehéz felfogni, hogy az a kedves arcú színészpalánta miként tudta elhitetni velünk a főhős személyét. Ott állnak a korabeli évek kegyetlen és gyűlöletes gyilkosai civilben és mosolyognak. A megtört anya szelíden mosolyog, most "civilben" sokkal törékenyebbnek látszik.
A közönség szótlanul indul az előtérbe. Alant már nyűzsgő tömeg. Díszesen terített asztalok (mint egy Playboy fogadáson). Úgy látszik a protokoll résznek már korábban végetért a vetítés, mert hangosan röhögcsélve tolonganak a tálak felett. Kezükben megtömött tányérokkal, széles gesztusokkal üdvözlik egymást. Egy oszlop mellett a liberális polgármester együtt falatozik a fiatal demokraták egy idősebb képviselőjével. Láthatóan jól érzik "egymást", falattól duzzadó arccal vihognak talán egy jó sztorin.
Wittner Mária, távol a tömegtől egy sarokban csendben zokog. Körbevesszük, kezét vállát bátortalanul megsímítjuk. A csámcsogó, viháncoló, zajos tömeget kikerülve elindulunk lefelé a lépcsőn. Mindnyájan Mansfeld Péterre gondolunk, gondolunk, gondolunk....
Egy mondat a T-online honlapról, mai keltezéssel:
"Mansfeld Péter legendás ELLENforradalmárról szóló alkotás Szilágyi Andor rendezésében."
No comment
Székely Kornél A.D.


2006. augusztus 19., szombat
» 22:02 | fiju
 

Augusztus 20 - Egy ünnep margójára

Augusztus 20 - Egy ünnep margójára

  Hol vannak a zászlók? A Magyarországon élőkből kiveszett már minden nemzeti érzés? Nemzetinek lenni már csak pártkérdés? Az én tudomásom szerint a mi utcánkban fele-fele arány a jobb-bal oldal viszonyában a szavazótábor mértéke. És hány zászlót látok az utcában? 0! Hát mi számít, magyarok? Hol van a nép? Hol van a nemzet? Mikor kell kirakni a zászlót, ha nem államalapításunk ünnepén? Szent István ünnepén? A magyarnak augusztus 20 csak egy pihenőnap? Tévénézőnap? RTL KLubbos, Vissza jövőbe 2 nézős, szörcsögős, zimbes - zombis nap? Popcorn (magyarul: pattogatott kukorica) zabáló nap? Mozibamenős-hálivúdifilmnézős-Karibtengerkalóz 2-ös nap? Ha már ilyen anglománok vagyunk, és mindent angolul írunk ki a boltok bejáratára, akkor miért nem utánozzuk az amerikai hazafiságot? Mikoris minden házon , minden nap, főként július 4-én zászlóerdőben úszik az ország.... Ilyenkor nem utánozunk senkit? Hát ennyi volna? Ezek volnánk? Szégyen!

  

Mindenki jól nézze meg a mellékelt képet: Egy átlagos amerika utca! Ott az a szégyen, ha nincs zászló kirakva! Itt az szégyelli magát, aki kirakja



2006. július 24., hétfő
» 22:20 | fiju
  A Fidesz újabb kommunikációs fogása

Remek ötlet volt a Fidesz részéről, nem a Gyurcsány kormány idő előtti megbuktatásáról, hanem csak a "Gyurcsány csomag bukásáról" beszélni. Ez az egészben a trükk! Ügyes politika. Ember fiának az az érzése támadhat, hogy itt Magyarországon létezik valódi ellenzék. Létezik? A GYurcsány csomag önmagában semmi, egy törvény, megszavazta a parlament, innentől kezdve bukásról beszélni politikai blöff. Természetesen az önkormányzati választásokról szól minden. Kell a szavazatunk. Én természetesen odaadom Tarlósra, hiszen a kripto-kommunistákat el kell takarítani minnél több önkormányzat éléről. Azonban a Fidesz őszintesége ismét elmaradt. Nem akarnak kormányt buktatni, csak újabb , saját poziciókat erősíteni, ám a nép érdekében a kormányt leváltani, biztos ellenzéki helyeket feladva, nem fognak. Sajnos. És innentől kezdve az Isten Család Haza hármas polémiája kerül előtérbe. Vagy talán Isten Haza Család a sorrend? Melyik a jó? Ahogy Széchenyi fogalmaz: Isten Haza Család, vagy ! ahogy Eperjes Károly? : Isten Család Haza. Amennyiben az ellenzék valóban kormányt szeretne buktatni, s lemondanának a biztos 4 évnyi mandátumukról, ingyen utazásról, ingyen lakhatásról, ingyen laptopról, ingyen telefonhasználatról, bizottsági állásokról, palramenti fizetésről, nos akkor megválasztott ellenzéki képviselőink az Isten Haza Család hármast tartanák szemük előtt, azaz családjuknál, egzisztenciájuknál a haza lenne fontosabb.

Véleményem szerint ez lenne a helyes út. Ám sajnos, várhatóan a kommunikációs okosságok miatt, egy esetleges jobboldali győzelmet hozó önkormányzati választások következtében a Fidesz manipulálhat a közéletben a "GYurcsány csomag bukása" szlogennel, hiszen a kormány nem bukik, csupán az "emberek az önkormányzati választásokon nemet mondtak a Gyurcsány csomagra...." . Amennyiben jóslatom beválik, és hasonló kommunikációt hallhatunk egy jobboldali győzelem után, bátran kijelenthetjük: A Fidesz Magyarország műellenzéke, s nekik csak saját biztos parlamenti poziciójuk, és 1 milliós fizetésük a fontos(abb), s nem az ország állapota.



***********************************************


2006. június 10., szombat
» 19:45 | fiju
 

NESZTEK MASZOP SZAVAZÓK! ÖRÜLTÖK?

 

 

30 százalékos gázáremelés, 10-14 százalékkal drágább villany, 25 százalékos eva
Gyurcsány: El kell halasztani az adócsökkentési programot
2006. június 10. 16:50


MNO
Augusztustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára. Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-től 15 százalékról 25 százalékra kívánja növelni a kormány – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Mindezt úgy vezette be, hogy „nincs szükség sokkterápiára”.


• Semjén, Pokorni: Hazugság és parasztvakítás
• Gyurcsány: Maastrichti kritériumok 2009-ig

 

Nincs szükség sokkterápiára, de a korábban bejelentett adócsökkentési programot el kell halasztani – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szombati ülésén. Ezt követően a következő intézkedéseket jelentette be: augusztustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára. Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-től 15 százalékról 25 százalékra kívánja növelni a kormány.

Mindezt a kormányfő az úgynevezett Új egyensúly programot ismertetve jelentette be.

A pénteken újra beiktatott kormányfő hozzátette: nem költségvetési kiigazításra készülnek, hanem reformokra, mert változás nélkül Magyarország nem tudja folytatni eddigi sikeres útját. Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy folytatják a korábban elhatározott programokat, egyebek között a bérek felzárkóztatását, a nyugdíjkorrekciót, az önkormányzati és közigazgatási, valamint az oktatási reformot.

A kormányfő arról is beszélt, hogy átszervezik a költségvetési intézményeket, 32-t megszüntetnek, így két év alatt 12 ezer 500-zal csökken az ott dolgozók száma.

Mandur László, az Országgyűlés alelnöke szerint erős támogatottságot élvez a miniszterelnök javaslata.

Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy az adócsökkentésen kívül a már korábban elhatározott programokat a kormány folytatja. Példaként említette a bérek felzárkóztatását, a nyugdíjkorrekció folytatását, az önkormányzati, a közigazgatási változások elindítását és az oktatási reform folytatását.

Új kormányzati negyed 160 ezer négyzetméteren

A minisztériumi felsővezetők létszámának 47 százalékos, és összlétszámának 23 százalékos csökkentése, valamint a takarékossági intézkedések hatására az idei 80 milliárd forintról 2008-ra 60 milliárdra mérséklődnek az igazgatási költségek – fogalmazott Gyurcsány.

A miniszterelnök elmondta: a magántőkéből felépülő új kormányzati negyedben 160 ezer négyzetméteren lehet elhelyezni a csökkenő létszámú államapparátust a jelenlegi 350 ezer négyzetméter helyett.

Adózik az ingatlan és a külföldi vagyon is

Jövőre az APEH 10 ezer adózónál rendel el vagyonosodási vizsgálatot, míg korábban évente pár száz ilyen ellenőrzést végeztek csak. Lehetőség lesz ugyanakkor arra is, hogy valaki önellenőrzést kérjen, és ennek keretében vallja be a korábban be nem fizetett adót, Akik ezt választják az év végéig, azok mentesülnek a bírság és a pótlék megfizetése alól és részletfizetési kedvezményt is kapnak. A kormány ettől több tízmilliárd forintos bevételt vár el.

A jövőben a cégeknek fizetniük kell a "gazdaságilag minimálisan elvárható nyereség utáni" társasági adót. Alapja az eladott áruk beszerzési értékével csökkentett összes bevétel 2 százaléka, abban az esetben, ha a társasági adóalap egyébként nem éri el ezt a mértéket. Az adó kulcsa a társasági adó szabályainak megfelelően 5 millió adóalapig 10 százalék, a felett 16 százalék.

A kormány becslései szerint 1000 milliárd forintnyi magyar kézben lévő vagyon van külföldön. A kormány azt akarja elérni, hogy ezt a vagyont hozzák haza, aki erre vállalkozik, annak egyszeri, 10 százalékos adót kellene fizetnie az átutalt összeg után.

A kormány 2008-tól „az átlagos értéket meghaladó lakó és üdülő ingatlanokra a vagyon nagysága szerint differenciált mértékben” bevezeti az ingatlanadót.

A nyereséges vállalkozásokat és a 6 millió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyeket szolidaritási különadó fizetésére kötelezi a kormány „az igazságos közteherviselés jegyében”. Az adóalap a magánszemélyek esetében a 6 millió forintot meghaladó jövedelemrész, az adó mértéke pedig a 6 millió feletti jövedelem 4 százaléka. A vállalkozások esetében az adó alapja a vállalkozás adózás előtti nyeresége, ami a kedvezményekkel nem csökkenthető, az adó mértéke pedig az adóalap 4 százaléka.

20 százalékra emelkedik a kedvezményes ÁFA-kulcs

A hitelintézeteket, pénzügyi vállalkozásokat és biztosítókat a szolidaritási adón felül 2007-ben további befizetésre is kötelezik, arra hivatkozva, hogy egyébként is jól járnak a különböző adókedvezmények miatt.

Már idén szeptember 1-jétől emelkedik az általános forgalmi adó kedvezményes, 15 százalékos kulcsa 20 százalékra. Az 5 százalékos ÁFA-kulcs és az oda besorolt termékek köre nem változik. Az uniós szabályok miatt emelkedik viszont – 50 százalékról 70-re – a telefonhasználatra jutó ÁFA levonható hányada. Ennek ellentételezésre viszont a jövőben természetbeni juttatásként adókötelessé válik a cégtelefon magáncélú használata.

Dráguló cigaretta, csökkenő hiány

Idén szeptember 1-jétől a cigaretta jövedéki adója 5,7 százalékkal, a bor kivételével az összes szesztartalmú ital jövedéki adója 7 százalékkal emelkedik. A cigaretta jövedéki adóját jövőre még kétszer - áprilisban és szeptemberben – 2,7-2,7 százalékkal emelik.

Jövőre az intézkedések következtében a tervezettnél magasabb, csaknem 5 százalékos inflációval kalkulál a kormány, ugyanakkor 2008-ra 3-3,5 százalékra csökken az államháztartás GDP-arányos hiánya – vélte a miniszterelnök.

Megszűnik a kedvezményes lakáshitel, mégis marad az EB- és tb-járulék

A kormány elképzelése szerint január elsejétől szűkülne az adómentes bevételek és az igénybe vehető adókedvezmények köre. Ez egyebek mellett érinti a szellemi tevékenységhez, a felnőttképzéshez, a számítógép beszerzéshez biztosított kedvezményt. A jövedelemhatárhoz kötött lakáshitel-kedvezmény megszűnik, akik 2006. december 31-ig jogosultságot szereztek, azok még további 5 évig érvényesíthetik.

Nem szűnik meg november 1-jével, sőt a jövő évben is fennmarad az 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás, noha korábban a megszüntetésére vonatkozó megállapodás született és nem szűnik meg a 2007-re tervezett munkáltatói társadalombiztosítási járulék-csökkentés. A munkáltatói járulékokkal kapcsolatos intézkedések jövőre összesen közel 300 milliárd forinttal növelik a költségvetés bevételeit.

A munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék az idén szeptember 1-jével 4 százalékról 6 százalékra, a munkavállalói szolidaritási járulék pedig 1 százalékról 1,5 százalékra emelkedik. A jövő évben a munkavállalók által fizetett egyéni egészségbiztosítási járulék 6 százalékról 7 százalékra nő.

MTI, Magyar Rádió, origo.hu



2006. június 8., csütörtök
» 21:26 | fiju
   

1949. évi XX. törvény

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.

Kinek van baja a Nemzeti Hírhálóval?

 Történt egyszer, hogy egy ötlet alapján (az 56-os Pataki László alias Pitekáj) létrejött a Nemzeti Hírháló. Kovács János Tolnáról pedig minden energiáját feláldozva, az ötletet kivitelezte. Eleinte pár olvasó, aztán párszáz, most már napi harmincezren olvasnak minket, csonkaországon innen és túl : Minden hír ami a magyarokról szól, a magyar kultúráról, történelmünkről, megjelent a hírhálón. Válogattunk , szemléztünk a hazai médiából is. És a Hírháló olvasóinak írásai szintúgy megjelentek. A visszajelzések alapján szerették a Hírhálót.  Napi 30 ezer olvasó,  napi 150 ezer email. Kinek fáj ez? Kinek fáj a nyílvánosság? Ki szólt le a szolgáltatónak, hogy kapcsolják le a Hírhálót az internetről? Kiket zavarunk? És miért ilyen sunyik? Miért ilyen aljasok? Mi a céljuk? Kinek jó ez? Kinek jó az, hogy megvonják 30 ezer olvasónktól az információhoz való jutás ezen formáját és jogát?
Kinek fájunk? Netán a Nemzetbiztonságnak? NBH? Ezt hívják  baloldali demokráciának? Ez a nagy jólét? A büszke hazafiság? A lendület? Az igazságosság? A bátorság? Hát így ugrik a Pannon Puma?
Akkor köszönöm, ebből nem kérek! Nem ezt ígérték!


Egy darabig most elhallgatattak minket, de mi nem hagyjuk magunkat!

Skodacsek András, Nemzeti Hírháló munkatárs , www.nemzetihirhalo



2006. június 6., kedd
» 14:07 | fiju
 

Trianon
2006. június 4. 22:19


MNO
A HVIM Versailles-ban emlékezett a trianoni békeszerződés aláírására

Máté Péter fotói

 

 

 












2006. június 4., vasárnap
» 1:30 | fiju
  http://www.igazsag.extra.hu/ADJATOK%20VISSZA.html
» 0:59 | fiju
 

Szomor Iván:
Trianoni himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillagösvényen.
Maroknyi székely úgy áll mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Áldott hazánknak délvidéki népe
Ezredév óta drága kincs nekünk.
Győztes hatalmak elrabolták tőlünk,
De szívünkben mi sosem feledünk!
Szabadka, Zombor, Újvidék és Bácska
Mennyit kell szótlan ma is tűrnötök.
De sziklasírban, régen eltemetve,
Vigyáz s erőt ád sok-sok ősötök.

Szép Felvidékünk és te, Kárpátalja,
Hazánknak ősi, gazdag tájai,
Történelmünknek hősi korszakában
De sokszor védtek büszke várai!
Ungvár és Munkács, Kassa, Krasznahorka,
Lakóid ma is egytestvér velünk.
Segítsed őket, magyarnak maradni,
Védd nemzetünket, kérünk, Istenünk.

Emlékeztető December 5-re

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et.
Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Úgy mentsenek ki a lángban álló házból,
Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból,
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Épp olyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák a neved
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!
Hogyha NEM-et, Ő se bocsásson meg neked!
Ne láthasd a mennyet, pokolban a helyed!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Mert ki elfeledi, megtagadja népét,
Aki elveszejti vér szerint testvérét,
Nincsen rongyabb annál! Mentsége nem lehet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

 

*******************************************************

*******************************************************

*******************************************************



2006. május 17., szerda
» 15:09 | fiju
 

Magyar értelmiségiek, polgárok tiltakozása
2006. május 15. 17:45


MNO
„A félelem diktálta lejáratás ellen, s Orbán Viktor mellett emeljük fel szavunkat.”


Mi, ennek a nyilatkozatnak a megfogalmazói kijelentjük, Orbán Viktort a XX.-XXI. század Európa-szerte legkiemelkedőbb politikusának tartjuk, aki a magyar nemzet érdekében eddig is sokat tett, s minden bizonnyal tesz is a jövőben.
Ehhez nem fér kétség.
Magasan kiemelkedik az őt meghurcolni, megalázni szándékozók közül.
E nyilatkozat aláírói a lehető leghatározottabban elítéljük mindazokat, akik az Orbán Viktor miniszterelnök urat hitelteleníteni szándékozó médiakampányban – akár tudatosan, akár pedig megtévesztés révén – nyilatkozataikkal részt vesznek.

Mi, keresztények tudjuk, hogy az ember gyarló, s olykor hibázik is.
Ám Orbán Viktor az elmúlt tizennyolc eszetendőben – miközben filozófiája, társadalomról alkotott képe, célja folyamatosan fejlődött – pontosan feltárva ennek a sokat szenvedett magyar népnek-nemzetnek fájdalmas diagnózisát, hatalmas művet alkotott a magyar polgári demokrácia megteremtése érdekében. Amely a hazai és a nemzetközi politikatörténetben méltó helyet kap majd.

Orbán Viktor magyar hazafi, sorsa összefügg a nemzet sorsával is!
A nemzet megmentése érdekében a miniszterelnök-jelölti pozícióról is lemondott, kompromisszumkészség gesztusát hangsúlyozva: fogadókészséget remélve, Európa-szerte elismerést kiváltva. S ezek után a hazai televíziók, lapok zöme kíméletlenül támadja azt az államférfit, akinek a vezetésével képesek lehetnénk kievickélni abból a nagy, pénzügyi és mentális csődből, amelybe a most választást nyert, nem éppen feddhetetlenségről híres pártok vezéralakjai – óriási adósságot felhalmozva – az előző négy évben belehajszolták hazánkat.

A balliberális média hangadói mindent megtettek annak érdekében, hogy a polgárok ne ismerjék meg az adatokat, a drámai helyzetet, a valóság mögött rejlő igazságot! Elhallgatásukkal súlyos bűnt követett el a kormány és pincér médiája!

A Trianon által elszakított területeken élő magyarok, itt a Kárpát-medencében lélegzet-visszafojtva várták, hogy Orbán Viktor vezetésével olyan kormány alakuljon, amely egyenrangúvá emelve képviseli nemzeti érdekeinket. Ám a kommunista gyökerű, sokszor nemzetellenes média, szoros összhangban a külföldi erőkkel, Orbán Viktor ellen hangolta a televíziók által könnyedén kiszolgáltatottá, tússzá silányított, befolyásolható magyar polgárok nem elhanyagolható részét.

Orbán Viktorral félelmet keltettek.

Az uralkodó média választási vereség hangulatában mind nagyobb hevességgel sulykolja Orbán Viktor távozását, mi több: eltűnését a magyar politikai életből, arra is vetemedve, hogy a FIDESZ-MPSZ elnöke (feltehetőleg a párttal együtt...) vonuljon emigrációba.

E félelem szülte s gyűlölet diktálta gondolatok ellen, s Orbán Viktor miniszterelnök mellett emeljük fel szavunkat.

Tiltakozva: tűrhetetlen, hogy egy magát szabadnak nevező társadalomban véleményt formáló politológusok, pártról pártra vándorló, bukott képviselők, most: elemzők, televíziós műsorvezetők, újságírók – tisztelet a kevés kivételnek – minden erkölcsi-etikai normát áthágva, lejárató nyilatkozataikkal-tevékenységükkel hamis véleményekkel befolyásolják, megzavarják: elbizonytalanítsák a magyarság millióit.

Teszik ezt azért, hogy megöljék a felemelő hitet és az erőt sugárzó reményt az emberekben!

Azt a magyar nemzeti összefogást, amelyre talán soha nem volt oly nagy szükség, mint napjainkban!

Aláírók:

M. Szabó Imre televíziós újságíró, Európa-érmes, Bayer Zsolt televíziós műsorvezető, újságíró, Bándy Péter újságíró, Magyar Demokrata

Dr. Bőzsöny Ferenc főbemondó, Beck György nyugdíjas informatikus, Bődey Kati és Sándor nyugdíjas, Csoóri Sándor költő, Csernák Árpád író, a Búvópatak főszerkesztője, Dr. Csókay András idegsebész, Csapó Endre (Sydney) Ausztrália, főszerkesztő, Cs. Kovács Gabriella, építészmérnök, Danielisz Adrienne, Deáki László történész-újságíró, Döbrentei Kornél Európa-érmes költő, Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnöke, Felvidék, Éliás Tibor operaénekes, Fillinger László nyugdíjas villamosmérnök, Ferencz Éva énekművész, Dr. Kovácsi Aladár öttusázó olimpiai bajnok, Ferencz Csaba professzor, Fekete József újságíró, Debrecen, Frigyesy Ágnes újságíró, Fülöp László, építész, író, USA, Gera Katalin szobrászművész, főiskolai docens, Görög Csaba nyugdíjas mérnök és családja, Győrffy László író, publicista, Herman Adrien, Herman Gábor, Herman Ferenc, Horváth Alpár, az Európai Idő főszerkesztője, Dr. Horváth Miklós állatorvos, volt MDF-es országgyűlési képviselő, Boóz Károly épületgépész, Dr. Horváth Miklósné vegyészmérnök, dr. Horváth Béla ny. főállatorvos, Horváth Károlyné, Budapest, Hátsági Béla nyugalmazott gazdász, Dániel Miklósné m.szerkesztő, Hetényi Tamás villamosmérnök, USA, Eperjes Károly színművész, Dr. Eőry Ajándok orvos, Eszterle István KÉSZ, Dunakanyar, Dr. Jávor Alajosné, Jávor Zoltán ny. főiskolai tanár, Haeffler András szerkesztő, Magyar Rádió, Jáky Ildikó, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kalász Márton, v.Dr. Keményfi Béla, Kemény András szerkesztő, Kairosz Kiadó, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, műsorszerkesztő, Európa-érmes, Korbuly Péter, a Magyar Rádió bemondója, Koltay Gábor filmrendező, Kővári Péter villamosmérnök, Kusztos Tibor lelkipásztor, a „Kalotaszeg” főszerkesztője, Erdély, Mag László kommunikációs szakértő, Morvai Katalin újságíró, Maróth András üzemmérnök, Nemes Attila versus egyetemi tanár, érsebész, az orvostudományok doktora, Nagy Kollár Gyuláné, Duna-korzó Polgári Egyesület elnök, Paks, Pitti Katalin operaénekes, Rév Tamás, Oláh Gyárfás tanácsadó, Alcsútdoboz, Lovas Erika tanár, Sarusi Mihály József Attila-díjas író, Táncsics-díjas újságíró, Sarusiné Kállai Rózsa pedagógus, Sarusi Gyöngyi pedagógus, Siklósi Beatrix műsorkészítő, Szabó Bernadett könyvtáros, Szabó Ákos ny. gépészmérnök, Szabó Ákosné ny. középiskolai tanár.

Szabó Gergely közgazdász, Szabó Imréné vállalkozó, Budapest, Szabó Miklós villamosmérnök, Szitányi György újságíró, Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, Nagyvárad, Tolnai Eta közgazdász, Szanyó Árpád gépészmérnök-vállalkozó, Nemestóti Szabó Veronika énekművész, Nagybákay A. János menedzser, Takacsik Tibor cégvezető, vegyész, Kolozsvár, Tornádó Polgári Kör (Tornádó Hír Koppándi Barna szerkesztő).

Turcsány Péter író, Kráter Kiadó, Vass István Zoltán újságíró, Venczel Szilvia, Veress László jogász, Wabrosch Katalin pedagógus, Nünberg, Wittner Mária '56-os halálraítélt, országyűlési képviselő, Vikidál Gyula színművész, Kaslik Péter ny. tanár, Cambridge, Ontario, Kanada, Dr. Mados Lászlóné, Mézes Miklós, a Demokrata Néppárt volt parlamenti képviselője, Niagara Falls, Kanada, Lászlóczky Éva vállalkozó, dr Lipták András, nyugdíjas mérnök-doktor, Belovai István katonai hírszerző, USA, Varga Domokos György újságíró, P. Szőke János, a Mindszenty Alapítvány kuratóriumának tagja, boldoggá avatásának ügyvivője, Makovecz Imre építész, Dr. Nemes Tibor közgazdász, Nemesné J. Mónika közgazdász, Vári Fábián László költő, Kárpátalja, Zoltán Erika tanár, Cs. Kovács Gabriella, építészmérnök, Orbán Éva, '56-ot kutató újságíró, Erzsébet és János Lakatos, Wooster, Ohio, USA , Illenczfalvy Szász Marianne költő, Dr. Farkas Judit jogász, a Búvópatak főmunkatársa, Dr. Bognár Béla emeritus professzor, Dayton, OH, USA; (Deák Kör), Dr. Bokor Imre ny. mérnök ezredes, Dr. Fodor Andras genetikus, Wooster, OH, USA (Deak Kor); Fodor Andrásné Máthé Andrea, Research Associate, Wooster, OH. (Deak Kör), Dr. Fodor Judit, ny. miniszteriumi tanácsos, Budapest; Dr. Lengyel Alfonz régész, egyetemi tanár, Florida, USA (Deak Kör), Dr. Lupkovics Gábor fizikus, Dr. Kerkovits Gábor, szívgyógyász, Budapest, (Deák Kör); Kenessey Csaba, Svájc; Saárossy Kinga színművész; Horváth Károlyné, Budapest, Szabó Szilvia főállású anya, Tharan-Trieb Marianne fordító; Rónaszékiné Keresztes Mónika pedagógus, az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke és családja (Bernadett, Regina, Álmos – első szavazók! – Mónika, Balázs, József, János Zsigmond, édesapjuk, Rónaszéki Balázs villamosmérnök) Juhász Róza és Oberfrank Pál, színészek.

Baracskai Gézáné, Budapest, Hős Gábor, a Magyar Polgári Média Egyesület elnöke, dr. Kőrösmezey Ákos fizikus, Pados Enikő, Pajor-Gyulai Károly mérnök, okl. közgazdász, ny. kormányfôtanácsos, Pajor-Gyulai Károlyné, ny. tanítónő, Péterváry Gábor vezető szerkesztő (Magyar Rádió), Rázmány Csaba unitárius püspök, Hardy F. Gábor, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kurátora, Szilágyi Ákos, New York Polgári Kör, Kellermayer Miklós egyetemi tanár, Kiss Dénes költő, Pósa Zoltán író, Bubik Veronika, formatervezo, grafikus.

Gopcsa Katalin művészettörténész, Balogh Elemér író, Dr.Perneki-Simonsits István nyugdijas sebészfőorvos, Balassa Botond nyugdíjas, Füri Gábor, Teleki Júlia tartományi képviselő, Délvidék, Füriné Babits Ágnes, Budapest, Tóth Nándorné, nyugdíjas tanár, Juhász Etelka, nyugdíjas tanár, Gyarmati Györgyné, ny. lelkészözvegy, dr. Gurgai Horváth Józsefné, Budapest, Rózsás János író, Zala megye, Nagykanizsa díszpolgára, Phd.Tamássyné Bíró Magda angol-német fordító, nyelvtanár, Tóth Ildikó, Marksteinné Molnár Jutka, szociális munkás, Budapest, Markstein Gusztáv informatikus, Budapest, Medveczky Imréné nyugdíjas, Meveczky Imre nyugdíjas, ifj. Bagi László református lelkész, Lázár Ödön közgazdász, Franciaország (Deák Kör), Lakatos János és Lakatos Erzsébet, Wooster, OH (Deák Koör), Bartucz Lajos a Deák Kör tiszteletbeli tagja, Szivarványtó, USA; Magyaródy Szabolcs könyvkiadó, Kanada (Deák Kör); Boromisszáné Dr. Varga Éva ny. analitikai kémikus, András Ferenc filmrendező, Andrásné Dr. Major Klára ügyvéd, Albert Gábor író, Azari Katalin és Szakács Imre vegyészmérnökök, Balassa Botond nyugdíjas, dr. Báthory Katalin mérnök, Fekete Gyula író, Kindler János prof.emeritus, peof. Kisida Elek, dr. Szabóné Tóth Éva, Szabó Attiláné, három gyermeket nevelő édesanya, Szűrös Mátyás volt ideigenes köztársasági elnök, Marton Árpád rádiós szerkesztő, kulturális etika tanár, Marton József okl. gépszmérnök, feltaláló, Németh Hildegard (OLAJTERV Polgári Kör), Pelle Lajos, Melbourne, az Ausztráliai Magyar Erdélyi Szövetség elnöke, Puskás Attila Sándor újságíró (a polgari-kor.hu szerksztője), önkormányzati képviselő, Tarr Ilona újságíró, finn tolmács, Técsiné Tóth Mária Magdolna tanár, Tóth Katalin idegenvezető, Fótos Dániel önkormányzati képviselő, Gyöngyös, Vörös László nyugdíjas energetikus, Kecskemét, Hudáky József nyugalmazott gépészmérnök.

Veress Ildikó pedagógus Svédország, Andrási Attila rendező, Hudáky József nyugalmazott gépészmérnök, Kovács-Krassói Norbert Szeged, Csollány Csaba dr. fogorvos, Dr. Kovács Réka orvos, Marffy Gabriella, hegedűművész, Kovács Judit és Endre, Alsóörs, Tóth Katalin idegenvezető, Urbán Edina tanító, Sajgó Mihály az MTA doktora, Professor Emeritus, Nagy Mária, Harazdy Károly, Török (Czene) István festőművész, a budaőrsi Fidesz elnöke, Náday Katalin nyugdíjas számítástechnikus, Nagy Angela szakfordító, Rácz Rozália vállalkozó, Florovics Ferenc vállalkozó, dr.Birkás-Kováts Zoltán orvos Svájc, dr.Birkás-Kováts Zoltánné Svájc, Nyolczás Szilvia, orvosegyetemi hallgató, Bécs, Fövenyessy Kálmánné nyugdijas, Horváth Hugó '56-os-hazatért emigráns, Tavasi Zoltánné ny. üzemmérnök, Tavasi Zoltán nyugdíjas, Fehér László nyugdíjas, Loppert Dániel egyetemista-ifjúságplitikus, Diglics Gyula sportközgazdász, Halász Ferenc nyugdíjas, Törzsök László Ügyvezető, Skodacsek András villamosmérnök, újságíró, Streck Margit előadó, Csikós Zsuzsa nyugdijas, Salamon György Attila informatikus, Törzsök Alexandra gimnazista (jövőjéért aggódó fiatal), Kilár Ferenc egyetemi tanár, Papp István , Gulyás Ildikó főiskolai hallgató, operátor, Kizlinger Anita operator, Kizlinger András egyetemi hallgató, értékesítő, Juhász Ildikó külkereskedő, Juhász Lászlóné nyugdíjas, Törzsök Lászlóné tanácsadó, Szmutkó László gimnazista, Zámbori Gusztáv kertészmérnök, Retkesné Nagy Éva nyugdíjas, Retkes György nyugdíjas, Takács Bernadett, tanuló, Székely Csaba Szép házat, szebb hazát! program kezdeményezője, Miklós Agnes idegenforgalmi előadó,koordinátor, Uherkovichné dr. Paál Mária orvos, Gyulasi János nyugdijas, Somorjai Viktória újságíró, Mórász Márta szociális munkás, Jóna Dávid médiapedagógus, újságíró, Gál Miklós ny. okl. villamosmérnök, Lévai János gépészmérnök, Pintér Ildikó szerkesztő, Abonyi Zsuzsanna marketing igazgató, Szilágyi Imre Informatikus, Véghelyi Józsefné szám.tech. programozó, Györgyi Antal nyugdíjas informatikus, Györgyi Antalné nyugdíjas rendszerszervező, Domina Imre cégvezető, közgazdász, BárdosPéter tanár Beregszász, Dr. Cser Ferenc mérnök, Dr. Nagy László ügyvéd a Magyar Kir. Szt. László Lovagrend kormányzója, Karasszon Attila Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség elnöke, informatikus, Török Zsuzsanna Informatikus, Sydney, Török András Informatikus- Sydney, Kircz Gáborné titkárnő, Albert Csaba építész, Cerva Csaba adatbázis rendszergazda, programozó, Boros Béla István tudományos tanácsadó, Cser Ferenc a tudományok doktora, nyugalmazott kutató, Tanitó Béla tanár Finnország, Budai László tanár, Apagyiné Gáspár Jolán tanár, fordító, újságíró, Apagyi Katinka Jolán, egyetemi hallgató, Gáspár Györgyné a Madách Imre Gimnázium nyugdíjas, Németh László-díjas tanára, Fodor Bertalan informatikus, Urbán Péter rádiós, Czakó István KDNP Fogyatékosügyi Bizottság elnöke, Munkácsi János nyugdíjas, Gaál Ferenc nyugdíjas, Király Miklós könyvtáros, Ádám Mihály Tamás, Molnár Péter villamosmérnök, Hegedűs Mónika ügyintéző, Cser Krisztián fizikus énekművész, Wünschné Vajna Éva Nóra beszerző könyvtáros, Nagy Ágoston geológus, Németh Árpád, értékesítési vezető, Kondrát Istvánné könyvtáros, Szent Orsolya Rend Magyar Tartománya, Bánné Bereczki Zita építőipari vállalkozó, Király Márta építészmérnök, Faragó Máté mérnök, Jakab Gábor Zoltán projekt maneger, Dr.Gedeon Sándor szabadalmi ügyvivő, nyugdíjas, Móriné Turra Erzsébet titkárnő-ügyintéző, Juhász Géza gk.vez., Andrássy- Bittó Mária matematikus, -- Varga Sándor nyugdíjas villamosmérnök, Kádár György fizikus, Emmertné Szerőczei Dóra könyvtáros, Bényi László vállalkozó, Gacsályi József, nyugdíjas református lelkész, Bogschütz Józsefné könyvtáros, Dr. Vajna Zoltán professor emeritus, akadémikus, Baloghné Kiss Virág-idegennyelvű levelező, Wéber Ágnes, iparjogvédelmi előadó, Fekete Gabriella református hitoktató, Biber János üzletkötő, Dr. Magyarlaki Tamás orvos, Dr. Ludány Andrea orvos, Dr. Tőkés-Füzesi Margit orvos, Cifkáné Huszai Klára; mérnök,tanár, Dr. Gyombolai Márton matematikus, Bauer Károly.nyugdijas kohó-mérnök, Bakó Katalin könyvtáros, népdalénekes, Töröcskei István tisztviselő, Virág Lászlóné titkár, Terczy Beata rendszerszervezo, Szalay Júlia tervezőmérnök, Maczelka Gábor gépészmérnök, Bukucs Ferenc nyugdíjas tanár, Bukucsné Eperjessy Zsuzsanna nyugdíjas tanár, Prisztai Viktor sportmenedzser, Varga Krisztina magyar szakos hallgató, könyvtáros, Slezák Géza területi képviselő, Slezákné Kincses Ágnes Key Account Képviselő, Dr. Szűcs Istvánné csoportvezető, Bazsik Ferencné Pribenszky Márta, katolikus hittanár-nevelő és óvodapedagógus, Pribenszky Ferencné nyugdíjas, Dr. Szijártó István irodalomtörténész, egyetemi docens, Tiffán Zsolt borosgazda, Csury Zoltán mérnök, Oberkersch Orsolya tanár, Oberkersch Ferenc fűtés-, víz-, gázszerelő, Oberkersch Ferencné postai alkalmazott, Bergmann Simonné nyugdíjas, Szánti Domonkosné munkanélküli, Dr. Horváth Tibor, kandidátus ny.főigazgató, Dr. Horváth Tiborné könyvtáros, Horváth Károlyné (Magdi) rokkantnyugdíjas, Dr.Hoffmann Rózsa egyetemi docens, országgyűlési képviselő, Kis Péter nformatikus mérnök, Tamás Mihály okl.gépészmérnök, Obendorfer Árpád utazásszervező, Birkás Rita tisztviselő, Merva Péter, egyetemi hallgató University of Sussex Anglia, Dobai Miklós okl. villamosmérnök, Dr.Zengő Elemér orvos, Apró Antal Zoltán egyetemi oktató, Bartók Gézáné nyugdíjas, Timár Valéria könyvelő, pedagógus, Timár Ede könyvelő, Farkas Károly területi igazgató, Vicze Csaba mérnök, Györgyi Gábor közgazdász, Koszorús Lászlóné pedagógus, Bába István gazda, Benkóczy Zoltán, színész, Benkóczy Zoltánné, tanár, Ifj. Benkóczy Zoltán, tanuló, Palotási András villamosmérnök, Dudás-Szabó Márta pedagógus, Csertő József ny. műszaki szakértő, Csertőné Trepák Klára óvodapedagógus, Potsay Csaba oktatási szakértő, pedagógus, vállalkozó, Dr.Tari Rozália orvos, Dr.Barabássy Sándor okleveles vegyészmérnök, Szabó Attila Endre németországi vállalkozó, mérnök, matematikus, közgazdász, Sári Csilla németországi vállalkozó, Márkus János és Márkus Jánosné, Dr.Lőrincz Ernő jogász, ny.egyetemi docens, Dr.Lőrincz Ernőné ny.tanár, Lőrincz Melinda zenetanár, dr.Balázsy Terézia ny. főorvos, Serfőző Levente plébános, Lakatos József üzleti igazgató, Lakatos Józsefné óvodapedagógus, Lakatos Mária Eszter irodavezető,Torkos Matild újságíró, Fatah Jánosné kisnyugdíjas, Bende Nagy János zeneszerző, Dr.Molnár Szilvia orvos, Németh Szilárd volt országgyűlési képviselő, Fidesz, Balogh Sándorné nyugdíjas, Buzás Éva tanár, Kispál Ibolya rendszergazda, Végh Péter vállalkozó, Pataki Erzsébet tanító, Benkő Ilona tanár, Benke Endre nyugdijas, Károssy Jenő nyugállományú főtanácsos, dr. Váczi Judit ügyvéd, Zsolnay Jenő ügyvezető igazgató, Gáspár Tibor épitészmérnök, Gáspár Gabriella gyógypedagógus, Székely Gábor gépészmérnök, Zsolnay Jenőné titkárnő, Dobay Gábor grafikus, Papp Antal nyugdíjas, Székely György épületgépész üzemmérnök, Bárdos Éva nyugdíjas tanító, Gál Attila okl. bányamérnök, Nagy Endréné sz.Szalai Erzsébet, Romits Gábor mérnök, Dobay Attila nyugdíjas, Korbuly Sándor gépészmérnök, Dr.Simányi Nándor egyetemi tanár, a matematikai tudományok dktora Birmingham, Alabama, Dr. Szűcs Istvánné személykárrendezési csoportvezető, Dr Papp Huba orvos, Orza Erzsébet Katalin zongoraművész-tanár, Horváth Erzsébet rokkantnyugdíjas általános iskolai magyartanár, Dr. Szutrély Péter orvos, Lantos Péter és Mária közgazdász, Dr. Balázsy Károly nyugdíjas orvos, Gacsályi Józsefné Bihari Anna, nyugdíjas, Kállay Endre gépészmérnök, Vecsey Gertrúd tanár, idegennyelvi lektor, Szabó Tibor, építőipari vállalkozó, Bartal Gyula okl.gépészmérnök, Máté Jolán könyvtáros, Németh Gábor tanuló, Bittó Ferenc grafikus USA - Szlovákia, Potyók Béláné r.nyugd. 5 gyermek és 6 unoka sorsáért aggódó magyar, Potyók Béla kisvállakozó, Bendéné Tóth Erika nyelvtanár, Bende Bendegúz nyugdíjas énekes, Hegedűs István András újságíró,Strausz János mérnök, Andok Csabáné szakasszisztens, Dr.Sziptner István okl. gépészmérnök, Kiss Piroska építész,Telkes Cecilia vállalkozó, Abonyi Zsuzsanna marketing igazgató, Dr.Tőkés Attila orvos, Galvács Ottóné, szakkönyvtáros, Dr.Balázsy Károlyné ny. tanár, Felcser Johanna tanár, Felcser István végrehajtó, Felcser László és felesége nyugdíjas építész, Holik Lászlóné gazdasági gazdasági ügyintéző, Holik László raktárvezető, Boda Zoltán építész, Szabó Szonja utazási iroda igazgató, László Erika, festőművész, grafikus, Békésyné Brunner Mónika: egy anyuka, Dombi Norbert grafikus, Belák István agrármérnök, Szűcs Valéria és András nyugdíjasok, Apáthy István és Apáthy Istvánné , Csikós Árpád nyugdijas,Dr.Kovács Tiborné nyelvtanár, Dr.Kovács Tibor matematikus, Kovács Katalin ny. filmszerkesztő, Dr. Karoliny Gizella ny. főorvos, Dr.Gál Lászlóné ny. orvos, Dr.Tihanyi Lászlóné ny. tanár, Justh Károly ny. mérnök, Justh Károlyné Svédország, Hasznos Ákos zenész, tanár. Gál Béla nyomdász-grafikus, Nagy János műszerész, Setényi Márta szakági főmérnök, Dr.Rostás Imre jogász és családja, Must Gyuláné, nyugalmazott tanítónő, Rozgonyi Ernő közgazda,volt országgyűlési képviselő, Éder Ferenc technikus, Dr.Horváth Károly nyugd. vegyész , Faragó András színművész, Vida Gyöngyi ny. tanár, Ardó István vállalkozó, Dzsida Orsolya latintanár PPKE JÁK, Dr.Szűcs Gábor aneszteziológus szakorvos, Dr. Nagy Jenő háziorvos, Dr.Heinemann Irén tanár, Bandzsókné Kis Mária tb ügyintéző, Koszorús Zsófia titkárnő,Juhász József, goetheánista, Erdeős Zsuzsanna fordító, Losoncz Ildikó, Angyal Lajosné ny. könyvterjesztő, Angyal Lajos ny. közgazdász, Polgár Lászlóné laboráns, Polgár Orsolya gimnazista, Polgár Bálint diák, Horváth Károly Róbert épitészmernök, Németh Adél közgazdász, Ruzsicsics Ferenc kereskedő, Kovács Zoltán nyugdíjas, Móga Viktor technikus kereskedelmi vezető, Mihályi Gyula, építésvezető, Kóbor Lajos plébános, Incze Enikő mérnök, Szollár Attila asztalos vállalkozó, Fábián Zsuzsanna könyvelő, Aldobolyi E. Judit számítógép rendszerszervező, Kelemen Zita magyartanár, Fábri Péterné nyugdijas, Komáromi Ervinné nyugdijas mérnök, Kiss
Lajos, Dudás Béláné eü.dolgozó, Hernádi László plébános, Kiss Ottóné nyugdíjas tanár, Horváth Luca szociálpedagógus, Ribár Jánosné Zentai Edit mérnök, hitoktató, Kőrösi László könyvvizsgáló, Gáll Viktória h.főnővér, főiskolai hallgató, dr.Pavkovics Mária közgazdász, marketing szakértő, Lőrincz Éva nyugdijas, Galambos Istvánné gazdasági ügyintéző, Keresztény Csaba kiállítás-tervező,Tápai Olivia egyetemi hallgató, Tápai Zsoltné pedagógus, Tóthné Máriássy Éva építőmérnök, Nádasi Edit tanár, dr.Kas Iván fejlesztőmérnök, Szilvási László nyugdíjas, Jász László plébános, Gáspár Ibolya védőnő, Sajben Ferenc nyugdíjas tanár, Dr.Koháry Erzsébet kertészmérnök, Bukovi Edina közgazdász, Bóna Judit gazdasági ügyintéző, hittanár szakos hallgató, Chrudinák Alajos újságíró, Kaszap Istvánné matematikus, biogazdaság vezető, dr.Marton Edit fogszakorvos, Bakai Szabolcs nyugdíjas villamosmérnök, Palkovics Lászlóné, Kátay Zsolt erdőmérnök, Kadlicskó József nyugalmazott katonatiszt, Bleicher Imre beszerzési vezető, Kiss László szerkesztő, Szorger Éva könyvelő, Habedank Berndné erősáramú üzemmérnök, Budapest Nőtagozati alelnök és a "Tizenegyes" Polgári Havilap főszerkesztője, Dr.Zsombok György, kutatómérnök, Zsombok Györgyné vegyészmérnök, Markó János irányitástechnikai főmérnök, Lannert Ferencné tanár, Borbély Renáta informatikus mérnök, Krausz Attila András beszerző, Kulcsár Lajos színművész, a Fóti Atyafiak Krisztusi Közösségének presbitere, Kulcsárné Jankovich Mariann művelődésszervező, Szihalmi Zsuzsa irodavezető, Dr.Edelényi Judith jogász, Rápolti Csilla Éva dekoratőr, Trianon Társaság dombóvári tagozat elnöke, Koncz Attila mérnök, Molnár István énekművész, Jáky Ildikó Budapest, Rév Tamás Budapest, Buvári Márta nyelvész, Baracskai Gézáné, Budapest, dr. Horváth Tibor, dr. Horváth Tiborné, Aszódi Katalin idegenvezető, Bencsik László menedzser, írásszakértő, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes.

Dr. Surján László Európai Parlamenti képviselő, Szentannainé dr. Peitl Emőke orvos, Szentannai József informatikus, webszerkesztő, Kobza Miklós, Dr. Szilágyi László egyetemi tanár, Antal János, Nagyvárad, Dr. Zehery Miklós ny. jogász, Országgyűlési könyvtár, Dr. Zehery Miklósné, Czirók Péter villamosmérnök-tanár, Wass Albert P.K., Csizmadia Nándor, Nagybaczoni Nagy Ernő, feltaláló.

Vadnai Szabolcs, okl. vegyészmérnök, Joó Csaba Biatorbágy, Szabó Attila történész Erdélyből, Katona Terézia vezető szerkesztő, Banos János költő, újságíró, Szűcs Valéria és András nyugdíjasok, Budapest és Marsta (Svédország), Dr. Ujfalussy Ilona főorvos, Adámy Sándor Miskolc, nyugdíjas politológus, Kovács Károlyné földmérőmérnök, Kovács Károly földmérőmérnök, Kovács Tamás statikus mérnök, Kovács Balázs építőmérnök, Dr. Dux Ernő, agykutató, orvos, Köln, Dr. Dux Ernöné Simor Adrienne, nyelvtanár, fordító, Köln, Dux Borbála, jogász, Köln, Dux Ernő Dömötör, mérnökhallgató, Köln, Laczkó Ágnes köztisztviselő, Bercsi Katalin újságíró.

Abert Agnes nyugdijas Ausztria, Anthony Német Politikai elemző, Albert Arpad nyugdijas agrármérnök, Ávédik Tamás nyugdíjas, ZürichBabai László, nyugdíjas, Dr. Bakó Emese orvos, Balazsicz János mérnök, Balazsiczné Kenéz Magdolna, Balazsicz Jánosné ny. tanítónő, Balazsicz Katalin és Balazsicz Sára tanulók Sárhidáról, Balthazár Zsolt főiskolai adjunktus, Bartha György vagyok, fényképész-dekoratőr, Budapest, Bánkúty Péter termék menedzser és családja, Benczik Péter informatikus, Beregszászi Olga színművésznő, Budajenő , Birkás Istvánné, Birkás István festőművész, Bóna Mária Ilona néppé-művelő- történettulajdonos, Buzsáky Géza gyógyszerész, Buzsáky Gézáné gyógyszerész asszisztens, Csanád Bálint okl. gépészmérnök, Csallóközi Zoltán hittanár, Dr. Cserna Tamás nyugdíjas gépészmérnök, Dr. Cserna Tamásné nyugd. Könyvtáros, dr. Cservenyák Judit orvos, Csontos Sándorné mérlegképes könyvelő, Csontos Sándor gépészmérnök, ifj Csontos Sándor közgazdász, Csontos László kiadványszerkesztő, Csorba Irén gyermekvédelmi ügyintéző, Kecskemét, Dr. Dénes László orvos, Döry Imre közgazdász: Én is szeretnék csatlakozni az Orbán Viktor védelmében szervezett népmozgalomhoz! Eduardo Rózsa-Flores budapesti újságíró – író: örömmel és büszkességgel csatlakozom, Dr. Décsy Jenő kandidátus, ny. főiskolai tanár, Dobos Diána marketing asszisztens, Dombai József Vállalkozó, Fabók György mérnök, Fabók Györgyné Ildikó mérnök, Fehérné Markó Kamilla textiltervező iparművész- Fehér Imre nyug. határőr őrnagy, Győr Filkey Péter zenetanár, Filkeyné Kanizsay Dorottya ker. vezető, Filkey Kata első szavazó, Fodor Geza mérnök München, Dr. Frajka Félix ferences lelkipásztor, ny. középiskolai tanár, igazgató, Fráter Viktória háromszoros olimpikon sportoló, Dr Gádory Elemér nyugdíjas családorvos, Dr Gergely Szilvia ideggyógyász, Gergely László, színházrendezo, Gombos János vendéglátós, Zalaegerszeg, Guba József és Gubáné Papp Margit Szeged és Feldkirch (Ausztria), Győri Anna debreceni gimnazista, Hadarits Gabriella pedagógus és Kósa Miklós – szerkezetépítő, Halász Edith pedagógus, Székesfehérvár , Halász Viktorné nyugdíjas pedagógus, Székesfehérvár, Halász Viktor nyugdíjas raktárvezető, Székesfehérvár , Dr Horváth Bernadett orvos Németország, Hornyák Károly villamosmérnök, Hrabák Gábor GDF hallgató, Hoyos Sándorné Maccechini Zsuzsanna gyógypedagógus, Hege Laszlo, filmproducer, New York, USA. Hornyák Károlyné Székesfehérvár, Ikotity Gabriella könyvtáros, Jánosi Péter, Parádsasvár, cégtulajdonos, civil szervezet elnöke, Jánosi Gergely főiskolai hallgató, Jánosi Péterné vezető könyvelő, pénzügyi tanácsadó, özv.Jánosi Vilmosné (96 éves) nyugdíjasBudapest, Csuka Sándorné nyugdíjas, Budapest, özv.Nyitrai Gáborné nyugdíjas Budapest, Hangya Jánosné eladó Budapest, Joó Csabáné zenetanár Nyíregyháza, Karikás István Címzetes igazgató tanár,Karikás Istvánné óvónő Székesfehérvár, Káldy Mária muzeológus- Maucha Imre történelemtanár Kiss József 82 esztendős, 56-os harcos, támogatom: megérdemeljük sorsunkat és nem érdemeljük Orbán Viktort! Karalyos András vállakozó, Karalyos Andrásné nyugdijas, Dr. Koppány Katalin főorvos, Székesfehérvár, Korpai Józsefné r.nyugdíjas- Zombori Andrásné nyugdíjas értelmiségi, Kovács Emőke könyvnyagyker. vezető, Komáromi Ferenc, Komáromi Ferencné, Komáromi Dániel egyetemi hallgató (első szavazó), Komáromi Péter (első szavazó) Kovács J. Béla nyugdíjas tanár, az Árokszállásiak Baráti Körének és a Jászok Egyesületének alapító tagja Kovách Tibor nyugdíjas), dr. Köves Zsuzsanna orvos, Budapest, Kövessy József okl. gépészmérnök, Kuncze Ferenc Császár : Aláírásommal én is szeretnék hozzájárúlni egy ,a hazánkra nézve pótolhatatlanúl értékes, nagy fomátumú politikus érdekében! Dr.Mihályi Gyula főorvos, Székesfehérvár, Móré Kata óvónő, Székesfehérvár , Mészáros Ferenc középiskolai tanárMezey Mária nyugdíjas, Nagy Béla tanár Tokaj , Nagyné Csikász Mária nyugdíjas titkárnő, Nagy Béla István Elemér építész, Budapest, Szalay Tamásné középiskolai tanár, Szalay Tamás mérnök-tanár, Dr. Nemes Gábor, ny. tanár Szeged, Szalay Tamásné középiskolai tanár, Szalay Tamás mérnök-tanár, Németh György informatikai vállalkozó Balatonlelle, Nirschné Henn Edith feltaláló, Nirsch Gyula bútortervező, Novoszáth Péter a Dunaújvárosi Főiskola oktatója, Budapest, dr. Novotny László gépészmérnök, informatikai auditor, Martoncsik Géza, Miskolc Molnár László lelkipásztori munkatárs, Dr. Miskovszky Vilmos és Dr. Miskovszky Vilmosné Lehőcz József Paks, Pancza Eszter nyugdíjas pedagógus Kecskemét, Percze Katalin gyógyszerész Székesfehérvár , Pék Béláné nyugdíjas pedagógus, Székesfehérvár , Pólainé Szabadits Márta nyugdíjas, Poprády Géza, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott főigazgatója, Radnóty István mérnök Sopron, Riczel Emőke oktatási-kulturális szakértő, Ruppert István tanár, Győr, Pécsy Gábor, Dr Polcz Iván nyugdíjas okl. mérnök , Polczer Ferenc kereskedelmi üzemgazdász,Pukler Zoltán hitoktató, Pusztai Zsuzsanna, középiskolai nyelvtanár , Oss Enikő erdélyi színművész- Los Angeles, Dr. Osvai László orvos Budapest, dr. Somodiné Somogyvári Csilla fuvolaművész Saáry Miklósné dr. nyugdíjas állatorvos, dr. Saáry Miklós Sándor munkanélküli állatorvos, Saufert János nyugdíjas villamosmérnök: Örömmel adom aláírásom Orbán Viktor védelmére, mert a baloldal célja, hogy lefejezze a FIDESZT!, simándi ágnes, költo, teológus, Torontó Spangel Péter újságíró: minden erőnkkel vissza kell szereznünk hazánk és a magyarság számára Orbán Viktort! Schnopper Ferenc erdőmérnök, Schnopper Ágnes, pedagógus, Schnopper Claudia egyetemihallgató Köln, Schnopper Anton tanuló, Thomas Mann Gimnázium, dr. Seregélyné Schmidt Gabriella nyugdíjas gazdasági vezető, Dr. Somodi Zoltán gyermekorvos, Budapest, Straka lászló, nyugdíjas USA, Szabados Borbála pedagógus Csór, Dr. Szabó József nyugdíjas könyvvizsgáló, Dr. Szabó Józsefné nyugdíjas bölcsöde vezetőh.,Keresztes Benedekné nyugdíjas, Balogh Csaba területi képviselő, Baloghné Szabó Anita pedagógus, Garaczi Sándor buszvezető, Gracziné Szabó Tünde agrármérnök. Dr. Szabó József Kecskemét: Isten óvja Orbán Viktort; Dr. Szabó József nyugdíjas könyvvizsgáló, Dr. Szabó Józsefné nyugdíjas bölcsöde vezetőh.,Keresztes Benedekné nyugdíjas, Balogh Csaba területi képviselő, Baloghné Szabó Anita pedagógus, Garaczi Sándor buszvezető, Gracziné Szabó Tünde agrármérnök. Dr.Szabó Gáborné gyógyszerész, Dr. Szabó Melánia fogorvos, Dr. Szaniszló Ferenc, állatorvos, Szalay Tamásné középiskolai tanár- Szalay Tamás mérnök-tanár, Tegez Ferenc református lelkész, Ságvár Tinka István nyugd.gazd.tanácsadó, Tóth József Győr: Orbán Viktor védelme érdekében aláírom, Dr. Toth Laszlo Denver, Colorado, USA,Tornai Attila gyógyszerész, Keszthely, Tóth József Károly vegyészmérnök, Tóthné Kovács Emese nyugdíjas Kazincbarcika, Tömöry Miklós gépészmérnök, Tömöry Miklósné 4 gyermekes családanya, Dr. Tölgyesi Ferenc fizikus, egyetemi docens, Török Sándor nyugdíjas technikus,Törőcsik Judit nyugdíjas, Törőcsik László villamosmérnök, Varga Krisztina informatikus-könyvtár szakos hallgató, Váncza József villamosmérnök, Vöröss Tibor nyugdijas, 56-os elitelt joghallgato és Neje sz.Eisele Etel, Landshut, Németország, Zách Gábor nyugdijas tanár és Zách Gáborné tanár.

 
Ambrus Antal nyugdijas, Budapest, Antal Jánosné adótanácsadó, Antal János állattenyésztő, Bagi Barnabás nyugdijas, Balassa László és Balassa Gabriella Budapest, Balázs Zoltán, Balázsné Heiser Ilona Siófok, Barabásné Ratkó Margit középiskolai tanár, Barnáné Czvengros Erika Salgótarján, Dr. Bánfi András állatorvos, Bártfai Róbert ny. tanár Lajosmizse, Bende Kornélia gazdasági vezető, Bán Lajos Cegléd, Berente Terézia könyvtáros, Dr. Bertók Péter villamosmérnök, Berzsenyi Eszter tanár, Bennő Katalin zenetanár, Ecser, Bense Zoltán tanár, hegymászó, okl.környezetvédő, Bezdek Aniko, Producer of Hungarorama TV, New York City, Bikkal Gyula, Executive TVProducer of BikkalTV, New York City, Bagó Zoltán Halásztelek, Dr Béky-Halászné Nagy Márta könyvtáros-tanár, Budapest, Bíró Éva Debrecen, Bogár Attila közlekedési üzemmérnök, Budapest, Bogár Imre karvezető, Bogdán Lilian, Boros László grafikus, Budapest, Dr. Borszéki János associate professor, Veszprém , dr. Botond Gyula pszichiáter, Budapest, Buda Miklós, építész, Budapest, Buda Mária nyugdíjas v. köztisztviselő, Burda Melinda tanár Budapest, Burger György hazaszerető-honpolgár, Csabay Márton, egyetemi hallgató, Bp. Csáji Attila festőművész, holográfus Budapest, Csánk Norbert, köztisztviselő: „bár tudom, hogy már ezzel is az állásommal játszom.Tisztelem és szeretem Orbán Viktor Miniszterelnök Urat és remélem, lesz még ő újra Magyarország kormányfője.”

Csikor Julianna kertészmérnök, Dr Csonka Eva, kutató, Csorba Miklós matamatikus, Kazincbarcika, Deák László és Deák Lászlóné vállalkozók, Budapest, Dankó Gyula geológusmérnök, Donkó Ignác ny. üzemmérnök, Budapest, Damokos László építész, Damokos Kristóf egyetemi hallgató, Budapest, Dömötör Sándor mérnök-közgazdász, Budapest, Egyed Endre és Éva, 4 gyermekes házaspár Budapestről: ”Nagyon örülök, hogy megszületett ez a levél! Családommal együtt felháborítónak tartom ezt az Orbán Viktort mocskoló, gusztustalan hadjáratot!”

Engelmann Tamás építész, Budapest, Elekes Hajnal és szülei, Budapestről, Előházi László Kalocsa, dr. Esztergomi Zoltán állatorvos, Ecser, Grozdics Judit Monorierdő, Gergely Katalin, középiskolai tanár, Budapest, Gersey Zsolt, okl. gépészmérnök, Brüsszel, Gelencsér Emese, budapesti lakos, irodavezető asszisztens, fordító: „Orbán Viktor az őt megillető helyet foglalja el a magyar politikai életben.”, Géczy Vera szinkrondramaturg , Budapest, Faragó Gáborné rokkantnyugdíjas pedagógus, Faragó Gábor egyéni vállalkozó, Dr.Fecske Mihály CSC c egyetemi tanár: „Orbán Viktort mindenben támogatom és ehhez aláírásomat adom, Figler Józsefné, gyermekei, és unokái jövőjéért aggódó polgár, Mr. Fodor Tibor, USA, Dr. Földvári Gyula sebészorvos, Dr. Földvári Gyuláné építőmérnök, Dr Földvári Éva orvos, Dr. Földvári Judit, belgyógyász, oszt. vezető főorvos, Flament Krisztina, titkár Nemzeti Színház, Budapest, Fülöp Kálmánné okl.kohómérnök, Fülöp Kálmán színész szövegíró, Hajda Iván tanácsadó Budapest, Hancsné Molnár Erzsébet pénzügyi ügyintéző, Hankiss Ágnes, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, Harci István okl. mérnök, Budapest, Dr. Hargitai László Alcsútdoboz település polgármestere és Tóth Erika Alcsútdoboz település alpolgármestere, Harmathy Károly nyugdíjas mérnök, Budapest, Havas András gépészmérnök Budapest. Hegyi Ágnes orvos, Budapest, Hencsei Zoltán gépészmérnök, Herczegh Géza mérnök, Budapest, Dr. Herczig Béláné logisztikus:” Az ország tudatos sorvasztása kézzel fogható. Ez ellen tenni kell!!!”, Holecska Árpád az Investor Holico ügyvezetője, Budapest, Horváth Tibor állatorvos, dr. Horváthné Juhász Nauzika, Kiskunfélegyháza Jacsó Mária Mezőkövesd, Jolsvay Ibolya, nyugdíjas, Budapest, dr. Juhász Istvánné ny. orvosírnok, dr. Juhász István ny. állatorvos, Juhász István Pilinszky díjas magyar tanár, Dr. Holnapy Dezső c. docens, Budapest, Illyés Miklos gépészmérnök-tanár, Budapest, Kalincsák István gépész üzemmérnök, műszaki tanár, humán szervező, Karácsondi Mihály plébános Mogyoród, Dr Kardos Jánosné tanár és Novográdecz Mária tanár, Kecskemét Katreiner Helmutné vállalkozó, Pécs, Kápolnai Hajnal, Kápolnai Sándor, Kiss Blanca kutató, Kiss Csaba okl. bányamérnök:” nem valamiféle nemtelen hűségnyilatkozatról van szó. Sokkal nagyobb a tét.” Dr Kiss Gyuláné Budapest, Királyné Koszter Mária matemetika-fizika szakos tanár, Budapest, Kocsy Gábor biológus, Budapest, Kocsis Ildikó építőművész, Budapest, Koch Andrásné Vállalkozó, Koch András Vállalkozó-Szabó Tivadar Munkanélküli-Szabóné Koch Krisztina Gyes-Koch Ilona Munkanélküli-„Bízva abban , hogy egyszer győz AZ igazság!„ Kocsis Alajos nyugdíjas, Koncz Lajosné, Kecskemét, Kovács Attila Budakalász: Köztisztviselőként, építőmérnökként vállalom ezt a nyilatkozat (Ősbudavár Polgári Kör), Kovácsovics Beatrix orvos, Budapest, Kőrösi Ferencné üzemgazdász, Kőrösi Ferenc mérnök Budapest, Kozma Margit Újpest, Kuruczleky Ilona alapító-főszerkesztő, Szent Kereszt Ökumenikus Magazin, Kurunczy Ida, közgazdász, Budapest, Makó Jánosné, KAPOCS Polgári kör: „A tisztességes ember nenehezen talál fegyvert rágalmazókkal, gerinctelen emberekkel szemben…”, Marosvölgyi Andrea tanár, könyvtáros, a Szabad Róna Polgári Kör képviseletében, Masa Gézáné ny. tanár és Masa Géza ny. mérnök, Mórahalomról, Medgyes Borbála informatikus , Medgyes Magdolna régész (nyugdíjas), Medgyes Teréz ny.hegedűművésztanár Budapest, Mészáros Lászlóné és Mészaros László ny. pedagódgus, Budapest, Mészáros Endre Martfű, Mikolai Katalin, Budapest, Móricz Ágnes művelődésszervező, Apátfalva, Mukkné Kovács Csilla és Mukk György, Budapest, Nagy Edit ny. fordító és Nagy Endre ny. fotográfus, Nagy Katalin könyvtáros, Németh Gergely, villamosmérnök – Győr, Németh Lajos mérnök közgazdász, Némethné Gombik Tünde tanár, Budapest, dr.Paksáné Szentgyörgyi Éva könyvtáros, Pál Jánosné nyugdíjas óvodavezető, Pál András vállalkozó, Pál Gábor Budapest: „Gyalázatos, amit Orbán Viktorral, ezzel együtt hazánkkal is művelnek.” Paszternák Csaba mérnök-közgazdász, Budapest, Perlaky Kornélia informatikus, Pécs, Pestiné Darida Ida könyvtáros,Budapest, Pete Béla, vegyészmérnök Budapest, Pestality Mátyás nyugdíjas és családja: Pestality Mátyásné nyugdíjas, Pestality Katalin nyugdíjas, Pestality Mária nyugdíjas vállalkozó, Kubatov Mirjana tanuló, Pétervári László, Okleveles villamosmérnök, Budapest, Pósa Dezső ny. földmérő mérnök, Radics Éva karnagy, Ausztria, Dr. Radics Jenöné ny. gimn. tanár Budapest, Dr. Rontó Györgyi, prof.emeritus,Budapest, Lovas István ügyvezető, Sánta Ibolya lelkész, Sáray Péter nyugdíjas, Sáray Márton vállalkozó, ifj. Sáringer Kálmán, vill. mérnök, és felesége, Sármezey Antal Isaszeg, Simon Péterné controlling csoportvezető, Budapest, Schmidt Ágota, titkárságvezető, dr Schmidt Beatrix, egyetemi tanársegéd dr Schmidt Ádám, ügyvédjelölt, Segesváry Viktor, PhD., D.D., az Egyesült Nemzetek volt fejlödési program igazgatója, Dr Somfai Károly nyugdíjas, Somlai Zsuzsanna könyvkiadó, Budapest, Somosvári Béla János okl. villamosmérnök, egyetemi oktató, Miskolc, Solymosi Tamás, Budapest: „Alárásommal titlakozom, hogy Orbán Viktort meghurcolják, illetve valótlan dolgokat állítsanak a származását illetőleg.” Sörfőző Ferenc webszerkesztő Gombos, Délvidék, Spanyár Judit PR koordinátor, rendezvényszervező, Steflerné Zalay Györgyi, Budapest, Sütő-Nagy József nyugdíjas gépészmérnök,Budapest, Szabó Erika idegenforgalmi szakember Budapest: „Orbán Viktor maradjon a FIDESZ elnöke és egyben az országépitő munka vezetője. Hogy tovább folytathassa eddigi heroikus munkáját ebben a félrevezetett, lebutitott, elszegényedett országban, amit tudomásom szerint még Magyarországnak hivnak!”

Szabó Istvánné Kiss Katalin iskolai könyvtáros, Budapest, Szabóné Karaba Margit Budapest, Szabó Márton Vállalkozó, Szabó Zsuzsanna, közgazda Budapest, Szabados Róbert nyugdíjas okl. építészmérnök és Szabados Róbertné, Szaffner Violetta vállalkozó, Szász Jenő , Székelyudvarhely polgármestere, Szentkereszty Péter, okleveles építészmérnök, Piliscsaba, Szentkutiné dr. Szigeti Ágnes jogász, Szentkuti Roland közgazdász, Budapest, Szentmártony Tibor Ügyvezető Igazgató, Budapest, Székesvári Mária nyugdijas, Székely Zita, tanár Freiburg, Németország, Szabó András közgazdász, Szabó István, nyugdíjas gépészmérnök, Szabo Márton vállalkozo, Budapest, Szenyán Erzsébet műfodító,Stima Klára – művészettörténész Budapest, Stefán Attila: „egyetértek a levéllel”, Tarbay Ede József Attila és Stephanus Díjas író, költő, Tárnok Csilla Debrecen, külkereskedelmi beszerző, Dr. Torday Istvan USA, Tolnai Béla gépészmérnök, Budapest, Prof. Dr. Tóth József állatorvos sebész Gescher- Hochmoor ,Németország, Törökné dr. Papp Kornélia közgazdász-tanár, Budapest, Vadon Miklós villamosmérnök,, Dr. Vajdovich Péter PhD, állatorvos, Dipl. ECVCPegyetemi docens, Budapest, Varga Péterné és Varga Péter Ráckeve, Váradiné Csikász Éva nyugalmazott osztályvezető- Váradi Eszter újságíró, XVII. Kerületi FIDESZ-sajtós, Budapest, Varga Gézáné Munkaügyi vezető Budapest, Varga Gézáné Munkaügyi vezető Budapest, dr. Varga Gyula orvos, Pécs, Várkonyi László gépészmérnök, Várszegi Eszter, Vági Lászlóné építészmérnök, Budapest, Vidáné Lengyel Mária, BudapestWalde Károly nyugdijas Budapest, Weisz Jánosné:”Tisztelettel, Zobor András építész, Zöldi-Kovács János nyugdíjas tanár, Kecskemét.

Csesznák Éva etnográfus, Szentendre, Fecske Ferencné, Fecske Ferenc nyugdijasok, Földes Péter Kisbér, informatikus, Kovács Magdolna mérnök, Török László népi iparművész.

Egyetértünk az M. Szabó Imre által megírt levéllel, és aláírásunkat adjuk hozzá: Sajben Lajos okl. gépészmérnök, nyugdíjas, Sajbenné Koller Eszter nyugdíjas könyvtáros, Hancsisné Sajben Katalin nyugdíjas gyógyszerész.

Bagyinszky Kálmánné, nyugdíjas, Budapest, Bocsor András, épitészmérnök és politiológus-közgazdász (BS) Brazilia, Dr.Csonka Eva az MTA doktora, Budapet, Fenyvesiné Varga Eszter – lapterjesztési igazgató, Fenyvesi Péter Pál – teológus, pasztorál-pszichológus Herr Ágnes, Kisné Karmacsi Rita,diplomás ápoló, Árvai Bori titkárnő, Carmen Lucia Schöpf mérnök, gazdasági tréner és oktatási menedzser, Németország: „Orbán Viktor egy igazi államférfi és nagyon sokat tett a magyarság egységéért. Szerintem is föleg a magyar értelmiségnek kell öt abban támogatni, hogy méltó helyére kerüljön”, Háber Tibor Budapest, Illényi Gábor, Illényi Katalin Budapest, dr.Klosz Lászlóné, Budapest ,Majorszky Klára tanár, Budapest, Melich Gusztáv építésvezető Budapest, Mészáros Károly programozó-matematikus, Borota, Mikó Ferenc cégvezető, Sajben Lajos okl. gépészmérnök, nyugdíjas, Sajbenné Koller Eszter nyugdíjas könyvtáros, Hancsisné Sajben Katalin nyugdíjas gyógyszerész, Soltész Katalin PR Manager, Soós Timur epiteszmernök egyetemista, Eger, Szilágyi Mária és Szilágyi István, Nagyvárad, Tóth Zoltán, Tóth András nyugdíjas, Török Mária pénzügyi előadó Budaörs, Toma László tanár Budapest, Varga György és Varga Györgyné Bicske, Dr Vánkos Zoltán orvos, Vetési Edit tanár, Vitályos Fanny, Vitályos Lászlóné, dr.Ujváry Marianne orvos.

Ambrus Lakatos Ferencné gyógyszerész, Budapest, Ambrus Lakatos Ferenc gépészmérnök, Budapest, Anisicsné Kiss Aranka vállalkozó, Budapest, Anisics Ernő vállalkozó, Budapest, Almásy Ildikó három gyerekes anyuka, Balogh Sándor és neje Balogh Ilona ny.tanár Szilágysomlyó, Dr. Balogh László orvos, Budapest, Dr.Barabás György egyetemi tanár, Dr.Barabásné Dr Haider Mária orvos, Bartal György építőmérnök, Győr, dr. Báthory György ügyvéd, dr.Báthory Györgyi ügyvéd, Budapest, Báthory Zsófia egyetemista, Budapest, Báthory György egyetemista, Budapest, Bessenyei Botond Györgyné, Békefi Mihályné vállalkozó, Budapest, Békefi Mihály gazdasági mérnök, tudományos munkatárs, Budapest, dr. Buray Kovács Éva ügyvéd, Horány, Cicatricis Erzsébet nyugdíjas, Budapest, Császár Gáborné vállalkozó, Budapest, Csékeiné Korda Klára, Csutorás Krisztina, középiskolai angoltanár, Miskolc, Erdődy Károlyné nyugdíjas, Budapest, Erdődy Károly nyugdíjas, Budapest, Erdőssy Katalin művelődésszervező, Dr. Faragóné Kovács Anna, gyógypedagógus, Fazekas Attila, gépészmérnök, Sopron, Farkas Mária Budapest, Farkas György polgármester, Farkas Anikó főállású édesanya, Filipp István építomérnök, Fecske Gábor:” Megerősíteném Orbán Viktort további munkásságában s poziciójában!”,dr. Füle Judit közgazdász, Budapest, Garamvölgyi Péter menedzser, Budapest, Goldner Tímea,Budapest,Gieszer Richard informatikus, Budapest

Gilovszky Erzsébet, dr. Gyémánt Mariann kétdiplomás jogász, Győrbíró Zsolt tenisz szakedző, Dr.Herczig Béla mérnök, Baj Horváth István és felesége: rokkantnyugdíjas, Herczegné Bondor Márta általános islokai tanár, Mocsa, Káldor Zsuzsa és prof. Hernadi Ákos, Németország, Dr. Hinora Sándor ellenőrző szakfőorvos, fog- és szájbetegségek szakorvosa, Hutvágner Katalin főkönyvelő, Budapet, Joseph Kadar festőművész, Párizs, nagykárolyi Károlyi László; hazatért emigráns, Némedi József nyugdíjas villamosmérnök, Némedi Józsefné nyugdíjas: Dr. Orbán Viktor nem megvásárolható politikus. Hívó szavát nem véletlenül követik százezrek. Hát ezért áll útjukban, ezért akarják hatástalanítani, eltüntetni. Nem engedjük!, Mészáros Györgyi könyvtáros, Budapest, Mizsei Sándorné, könyvtáros, Kamarás Emese Katalin Budapest, Karsa Botondné kutató, Budapest, Dr. Kerényi Dénes villamosmérnök, Kiss Tivadarné nyugdíjas, Kiss Tivadar nyugdíjas, Budapest, Budapest, Kolarik Gyula tanár, Kormos család és öt gyermekük, Kormosné Debreceni Zsuzsa: „teljes szívvel mellette állunk…!, özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, Majnek Borbála könyvelő, Koltayné Bartha Magda, Szár, Koltay László, Szár, Kosztica Patrik, gépészmérnök, Miskolc, Krausz Magda munkanélküli újságíró, Memmingen, Michl József, szociális szervező,özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, Mooréh János villamos üzemmérnök, Mooréhné Szikszai Klára logopédus, Mooréh Eszter logopédus, Mooréh Katalin tanító, Dr. Nagy Endre állatorvos, Rácz György festőművész Hajdúszoboszló, Sija Éva, óvónő, Békéscsaba, Szabó Jószefné ny. agronómus Budapest, Szabó Miklósné nyugdíjas, Budapest, Dr. Széman Péter, Szilágysomlyó, a Magyar Egészségügyi Társaság elnökségi tagja, Erdélyi felelőse, Szirmai Ágnes tanár, Puskás Irén, nyugalmazott vegyész, dr. Palkó Bulcsú mérnök-informatikus, munkanélküli, Papp Éva tanár Budapest, Dr. Papp István, Rónainé dr. Lukács Sarolta, gyógyszerész, Budapest, dr. Petrássy Miklós Tatabánya , Piacsek Istvan nyugdijas tanár, Puskásné Ugron Katalin, Riedel Lóránt gépészmérnök, dr. Sajben Klára, tanácsadó, Simon Ferenc gépészmérnök, Skandera László Kaposvár, Stumpfhauser József villamosmérnök, nyugdíjas, Sebők András :A Hévizi Széchenyi István Polgári Kör teljes egyetértéssel csatlakozik a felhívához;Sellei János nyugalmazott műszaki tanár, Székesfehérvár, Szakáll Mária építészmérnök, Kecskemét, Szalay Attila erdésztechnikus, Széman Gyula nyugdíjas, Budapest, Szirmai Ágnes tanár, Takács István újságíró, Budapest, Takács Istvánné vállalkozó, Budapest,Tallián Zsóka ötvösművész, Szigethalom, Tallián Nándorné nyugdíjas, Szigethalom, Tóth Gergely belsőépítész: „Orbán Viktor a mi emberünk. Ő tart össze minket.”, Tömördi Viktor ofm, ferences-tanár, Dr. Wallner Gabriella, állatorvos, Vejtey Ferenc nyugdíjas gépészmérnök, Vejtey Ferencné nyudíjas anyagvizsgáló szakmérnök,gyermekeink: Zoltán és Gergely, Zalka László nyugdíjas, Zentai Judit szőrmetervező, Budapest, Zsoldos Vanda műsorkészítő, Budapest, Zwickl József közgazdász, Budapest, Bársony Istvánné technikus, Budapest.



2006. május 16., kedd
» 21:08 | fiju
   

Csita City

Megalakult Majomország majomországgyűlése Majomország  fővárosában, Csita Cityben. A Vezérmajom elmondta majomságait, a kis majmok, az alattvalók, a sok kis csita, örömében huhogott, tapsolt, sikongagott : u-u-u-á-á-á .

Majomvilág vár ránk.

A majomalattvalók meg tapsolnak....

Hol van  ilyenkor Tarzan???



2006. május 2., kedd
» 22:56 | fiju
 

Miért veszítettünk? Hogyan nyerhetünk?

A két lényegi kérdés.  Miért veszítettünk és hogyan nyerhetünk.  A vereség és a keserűség után jöhetnek az elemzések. Jöttek is: Különböző okostojás politikai elemzők és megmondóemberek elmagyarázták újságokban, rádiókban tévékben, hogyan kell ezekután szétszabdalni a Fideszt és egyéb politikai tömböket létrehozni, hogy az MSZP-t megverjük, legyőzzük a következő választásokon. Erre már volt példa, és akkor 32% is elég volt az MSZP-nek, hogy legyőzze ezen tömböket. 1994-ben így történt. Tehát ez az út, tévút, aki ezt állítja és ezt szajkózza a sajtóban, az interneten, az nem is tudja valójában miért veszítettünk.

 Mondhatnák most sokan, én is csak okoskodom. De én 2002-ben is elmondtam, s azóta 400-szor leírtam, miért vesztettünk, és hogyan nyerhetünk. A jobboldal azóta sem tett jelentős lépéseket a Változásért a Valódi Sajtószabadságért , s ezért buktuk el 2006-ot is, pont úgy, mint 2002-ben. A tanulságot nem vonták le, csak a politikai okokat keresték : Azt pedig nem kell keresni, mert nincs.

A Fidesz gyakorlatilag készen van.  Finomítani lehet és kell is. Az elmúlt négy évben felépült egy Szövetség, ami képes lenne a kormányzásra. Az MSZP-vel ellentétben a Fidesznek és szövetségeseinek volt kormányprogramja. Mégsem győztek. A hibás 2006-ban nem Mikola István, és nem a "szinglizős" kijelentései, hiszen ő a nemzetfogyásról beszélt, és a szingliélet káros hatásairól, amit a nemzet egésze megszenved, hiszen lassan de biztosan , fogyunk. 2002-ben sem Kövér László és a kiforgatott köteles szavai voltak a "hibásak". A Fidesz ilyen médiaellenszélben már 2002-ben maximalizálta jobboldali, nemzeti szavazótáborát. Ez a maximum , ami médiahátszélben kihozható. Kihoztuk ezt 2006-ban. Lényegében se többet, se kevesebbet.

A hibás a média.   Ami a jobboldalnak van : Egy minden győzelmet és vereséget eddig kibíró, szívós elnök, Orbán Viktor, és mögötte egy kormányozni képes gárda. Ezt megtapasztalhattuk 1998 és 2002 között. Amilye nincs a jobboldalnak : Média. Ami van, az gyenge, hatástalan, és erőtlen : Csak a saját tábor olvassa, ez pedig nem elegendő, csak arra, hogy ezen tábort összetartsuk (ez sikerült). Ezért amennyiben a Fidesz vezetése és a teljes jobboldal (civil szervezetek, jobboldali vállakozók, stb)  nem vonja le a kellő következtetéseket az újabb választási vereséget követően, nem ismerik fel a média szerepét a közéletben, és annak magyarországi viszonyait, kapcsolatait, hatásait nem mérik fel, nos abban az esetben a 2010-es választás is elúszott. Ez előre kijelenthető. 

A következtetés borzasztó egyszerű, a tennivaló mindennél nehezebb: Hatékony jobboldali médiát kell kiépíteni Magyarországon, megvalósítani a Valódi Sajtószabadságot, és megtörni az elhallgatás, a hazugság kereskedelmi televíziós szokásait. Rést kell ütni a liberális média-pajzson!

Néhány kérdés az olvasónak :
- Látták-e Önök az RTL Klubon vagy a Tv2-n, a két legnagyobb országosan fogható, és legnézettebb kereskedelmi adón  az Egy Hiteles Ember c. dokumentumfilmet? A válasz: Nem.

- Fogalkoztak -e valaha az országos kereskedelmi médiák Gyurcsány Ferenc családjának valódi körülményeivel, apósának gyilkos múltjával, az Apró Villa titkaival? A válasz: Nem.

- Számonkérte-e valaha Gyurcsány Ferencet az országos média a Fittelina Kft-vel kapcsolatban? Történt -e kereskedelmi tévés oknyomozás Nomentana ügyben és Gyurcsány Ferenc mérgező bauxitbányája ügyében? A válasz: Nem.

- A napi 100 kereskedelmi "Orbánviktorozás" közepette hallottak-e Önök bármilyen valóságos és fontos tudósításról, híradásról ami az ország valódi állapotát bemutatta volna? A válasz : Nem.

Az ilyen és ehhez hasonló  kérdések sorozata folytatható lenne.....

A tennivaló talán mindenkinek világos.

A győzelem útja egyedül a médián át vezet! Aki ezt nem látja be, az mindig veszíteni fog!

Skodacsek András, Nemzeti Hírháló

 

 



2006. április 18., kedd
» 21:55 | fiju
 


2006. március 31., péntek
» 16:24 | fiju
   Tudósítás a XVIII. kerületből: "Geci Patrubány, szemét Semjén, Rohadt Mikola" - Gyurcsány Ferenc Pestszentlőrincen  
  Káromkodó MSZP szimpatizánsok, kommunisták, volt ÁVÓ-sok és munkásőrök fogadták Gyurcsány Ferencet Pestszentlőrincen

 A 15 órára meghírdetett váratlan pestszentlőrinci kormányfői látogatást talán Gyurcsány bizottsági meghallgatása miatt szervezték meg, nehogy jelen legyen már a kormányfő a bizottsági ülésen. Három óra előtt tíz perccel a régi pestszentlőrinci piac területén kb. 200-250 volt munkásőr, és kommunista jelent meg. Az átlagéletkor bruttó 100-105 év lehetett. Egy kis 3 fős társaság tőlem balra éppen az ellenzékről értekezett: "Az a geci Patrubány újra népszavazást akar! Mit képzel? Azt akarják , hogy idejöjjenek a határon túlról ? Na meg ez a szemét Semjén  Zsolt, ő akarja megmondani, hogy mikor mehetünk templomba? És mit szólsz a rohadt Mikolához? Nézd meg, itt van az újságban, ő akarja irányítani az egészségügyet?" .  A csevegés stílusára jellemző volt a rendszeres jelzős szerkezet, káromkodás. A gyér hallgatóságot Soltész Rezső playback zenével próbálta meggyőzni, hogy még életben vannak, és jó lenne ha néha tapsolnának is. Sokadik kísérletre a lakótelepekről botokkal idevánszorgott Kádár népe csak a Szóljon Hangosan az Ének című dalra kezdett enyhe csápolásba. A kerületi Városházából Gyurcsány Ferenc SImon Gábor és Mester László kíséretében vonult a térre. Gyurcsány Ferenc lényegében megígérte, hogy lesz pestszentlőrinci metróállomás, lesz ferihegyi gyorsvasút állomás, 6-os metró, 7-es és 8-as metró,  teljes csatornázottság (Mester elvtárs 16 éve folyamatosan ígéri ezt, és folyamatosan nyer is), jobb közlekedés, munkahely, meg mérnöki képzés, technikusi képzés, kánaán, magas nyugdíj, nagy fizetés, öröm, boldogság, kacaj, ám ennek megvalósításához a kormányfő az MSZP-re való szavazást kérte a hallgatóságtól. Gyurcsány Ferenc elköszönt, majd sietett a XVII kerületi haknikra, az öreg hallgatóság is távozott, Soltész Rezső már hiába próbálkozott némi playbackkel. Az eseményen terrorcselekmény, robbantás nem történt. 
 
A nap kisütött, a tér kiürült, újra rend és nyugalom uralkodott az üres füves területen. Mint a vihar, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is mentek az elvtársak. Remélem április 9-én is így történik.



2006. március 27., hétfő
» 20:53 | fiju
  MSZP nagygyűlés Debrecenben
Debrecen, 2006-03-26, 17:15.

Voltam a debreceni FIDESZ naggyűlésen nem régen. Elmentem Debrecenbe az MSZP gyűlésére is ma.

A tények: a Főnix csarnok parkolója eléggé tele van. Csakhogy, a FIDESZ gyűlésén szinte mind debreceni volt, most 41 autóbuszt lehetett találni ott, szinte mind "különjárat" felirattal (l. kampánypénzből, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) Ez mintegy 1600 fő, nem debreceni., (l. 1945 után az MDP "kékcédulások" mozgó szavazói) A csarnokban mintegy 8.000 ember volt. Tehát debreceni 6400. Gyurcsány 9.000 debreceniről beszélt.
A bejárat előtt aki kitöltött egy kérdőívet, öngyújtót, tollat, léggömböt kapott. Zászlót és "MSZP IGEN" mindenki. Pirosba öltöztetve egy párt-kamion és 4-5 furgon, mikrobusz szolgálta ki a szervezést. (l. kampánypénzből, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze)
A csarnokba csak detektor-kapun keresztül lehetett bemenni. A táskákat megröntgenezték.* Őrök, őrök és piros dzsekis aktivista fiatalok mindenütt. Biztonsági őrök beszélgetése szerint fejenként 2-4.000 Ft-ot kapott mindegyik (l. kampánypénzből, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) A színpadon 40 fiatal "MSZP IGEN" táblákkal, koreografálva, lengetve, felállva, ha kellett. Mindenütt piros, piros és piros. Nemzeti színű zászló szinte sehol.

A középső rész szektorai koreográfia-szerűen tapsoltak mindenre. Érdekes, hogy bár sok vidéki volt, sehol egyetlen, a helység nevét jelző tábla. Koreográfia: meg lett mondva, hogy ne jelezzék, hogy debreceninek hasson mindenki.
A résztvevők mintegy 70 %-a 50 év feletti, fiatal igen kevés.
És tapsoltak mindenre, gondolkodás nélkül. Mindenre, amit nem is értettek talán.
A kivetítés katonás, agresszív zenéjét követően jópofáskodó klipek Gy.F. életéből, kampányából. Ezt is tapsolták ész nélkül.

Oláh, helyi pártelnök szájába lett adva a debreceni vezetés ócsárlása. Hiller már kezdett ígérgetni, de ő is a jobb oldal becsmérlésével folytatta. Ezután, a közönség felől érkezett nagy aktivista és gorilla-gyűrűben Fletó.
Áludvariassággal, gesztusokkal telve - egészen a bohóckodásig - beszélt szinte csak arról, hogy győzni fognak. Egyszer- kétszer és három cikluson át. Tele félremagyarázatokkal, eredményeket maguknak tulajdonítva.

Vélemény: Beszólásai, jópofáskodó kézfogásai, emberek odainvitálásai közönségesek voltak.

Az egész egy amerikai ízű és hitleri diktatórikus gyűlésre emlékeztetett, hiszen a középpontban mindig ő állt. És a nép tapsolt, tapsolt. Óhatatlanul az volt az ember benyomása, hogy az "MSZP IGEN" feliratokat egyszerűen csak horogkeresztre kellene felcserélni, és máris a '30-as évek Németországában vagyunk.

*(más kérdés, hogy elvették egyszerű svájci bicskámat, s csak távozáskor kaptam vissza. Aprópénzeimből kivették a százasokat, nem kaptam vissza pipapiszkálómat, mer nem tudták, mi az, gyanús eszköznek nézték. Ezt mondták :o) Rendőrállam? Nem, félelem!
Tehát, 6.000 debreceni volt jelen. Remélem, a 208.000-s Debrecenből mind ott volt.
A tapsolók? Ők ITVB-k (Identitás Zavaros Voks Birkák), akik önmaguk ellen tapsoltak. A FIDESZ ellen, a jobbik ellen, a nemzeti érzés ellen, az erdélyiek ellen.
A gyűlés kegyetlen, emberi érzések nélküli, magyar érzés nélküli, agresszív, de igen jól megszervezett összejövetel volt (l. kampánypénzből, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze)

Figyeljünk oda nagyon, mert ezeknek semmi sem számít!

És végül, egy Szolzsenyicin idézet: "A kommunistáknál veszélyesebb és kártékonyabb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek (...), egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja".

Ghúzi Mátyás


Régebbiek | Végére »
linkek:
» Pénzkeresési lehetőség
» Hírek: MNO
» Hírek: Nemzeti Hírháló
» Hírek: Gondola
» Hírek: Jobbik.net
» Gutbesserwasser blog
» Hazafi Rádió
» Istentisztelt
» Sámánok és táltosok
» Nemzeti Összefogás Lapja
» Dobogó
» Magyarok Lapja
» Dobogó
» Minden ami magyar
» Kitalált középkor
» Magyar Áruk Áruháza
» Dévai Nagy Kamilla
» Atrocitások Délvidéken
» Eu-nyet
» Netkampány
» Nemzeti Kiadványok

Nick E-mail